Mi is, az élet lényege?

Ezen gondololat ütött szegett a fejemben.
Facebook,  nonono...
Insta, nonono...
Már álmaimban is testet öltött a kíváncsiság.
És ki is vagyok én...?

Árnyak világa... nem árnyas világ.

Árny

Megint felbukkant.

Csak jön és megy. És mindent elsöpör, mi lassan felépült már.

Csak egy másodperc talán. Vagy egy óra. Ki tudja…

Alszom.

Sosem ébren támad, hogy ne tudjak védekezni.

Mocskos egy jószág. Gyűlölöm.

Az elmúlt évek árnyának szemetével a szívemben ébredni nem jó érzés.

Leizzadva felriadni, hogy Úristen, megint megtörtént?

Vagy talán véget sem ért?!

A lélek sebei nem gyógyulnak. Bárki bármit mond is, mindig megmaradnak az emlékek…

Újra látok mindent. Újra élem…

És újra, meg újra érzem a kétségbeesést, a dühöt, a tehetetlenséget…

És tudom… Vesztettem. 

Árny

Lelkem árnya éjjel jő,

mikor nincsen fény, és nincsen idő.

Mikor csend van csak, és vak sötét,

S nincs tudat, s nincs páncél,

Mi óvja lelkem, mi megvéd.

Jön, és tarol.  S nevetve arat.

Rémült tehetetlenséggel,

Félő verejtékkel öntözve magvakat.

Magvakat, miből könnyek közt nőnek ki,

Fájdalmam virágai.

Én vagyok a mag, és én vagyok a könny,

Önmagam kétségében fürdök,

Hol az Árny rám köszön.

Reám néz, körbefon,

Kacajával látomást ad,

S a múlt, körül ölel.

Ölel és ölel. De bár tűnne el.

Hogy ne látnám újra, meg újra,

Kívánom, bár kiszáradt kút volna.

Bár felejtés lenne a bérem,

S úgy élnék testemben, mint régen.

Mikor voltam mindig más,

Király, vagy gyermek,

S nem mint ma,

Egy öreg piás.

Kinek az Árny is csak emígyen köszön már...

Csukd ablakod, zárd ajtód bátran,

Ha eljő az éj, én itt leszek, ebben a világban,

Mint ma, vagy tegnap, és holnap is talán.

Te vagyok én. Az Árny, a rém.

Nézz a tükörbe, nézz reám,  

Mert te szültél, s táplálsz engem,

Árny Apám.

Kelt: 2019. 01. 24.

Sárközi Béla Careca

A tegnapom a mai napom, s a múltam a jövőm...

Szép dolog úgy ébredni, hogy az emberi agy nem a kávé/cigi kombón töpreng...

Gyorsan le is jegyzeteltem a gondolatomat. 

Olvassátok, gondoljátok, érezzétek...

"Ha nem látod a jövőt, mert eltévedtél a jelenben,

keress a múltadban, kérj képet, érzést, látomást…

A múlt tudni fogja, hogyan éld a mát, hogy legyen kedved élni a jövőt."

Sárközi Béla Careca

Templom... mert szeretem.

                            Talán új hobbi?

Kékséges mélység... de nem mindig szép...

Mielőtt megkérdeznéd... Igen. Igen, rossz napjaim vannak mostanság...

Mielőtt megkérdeznéd... Igen. Igen, rossz éveim vannak mostanság...

Szándékomban áll sok minden.... De... most inkább verselek...

Sárközi Béla

Mélység

Ismét közel a mély,

s húz lefele a setét,

a sekélyben fuldokolom,

pedig csak tükörképem, a kép.

Látom arcomat,

kínlódó véres harcomat,

S ki nevet magamon?

(nevetés) Nem más, mint Önmagam.

Szánalmas mélabús,

Károgó vén varjús,

Dörmögős vén medve,

A fény felé epekedve.

Szerelmetlen lelketlen,

fényes és fénytelen,

Mély kút a légtelen,

S a pocsolyában fuldokló én, a Vén.

Mákos szakállon csillanó fény,

Hol van az aranyhal,

S hol a remény,

És hol vagy, és hol vagyok én?

Mély, mély, mélységes,

A bűn, öröm, s fájdalom,

S a levegőért kapó szürkülő énem,

Eltűnik a fénytelen, lélektelen,

Mindent elnyelő,

Mélyben.

2017. január 24.

... és Te, hogy vagy ezzel?

Gondoltam, gondolom, így gondolom.

 Élem, és érzem, és vérzem...

mert, 

A fájdalom azé, aki szeret.

S.B.C.

Mi lett volna ha...

Hmmm... ezen gondolkodom...
Ha nem zenélek, ha nem ismerem meg, ha nem szeretek bele, ha nem lesznek gyerekek...
Egy párhuzamos dimenzióban a másik énem vajon hogy él?
Boldog?  vagy nem Boldog...
Ez itt a kérdés...
És én? Én magam sem tudom... de a srácok egyik életemből sem hiányozhatnak... ki tudja, még az is lehet, hogy ott valahol a közeli párhuzamban, most nagyon jól érezzük magunkat.

Nő, a kérdés, Nő a válasz.... De miéééért?!

Mert...
Bele lehet e fáradni a szebbik nembe? Igen... és üvölt fejemben a kérdés!!!! De MIÉÉÉÉRT?!
Mert. Mert csak...
Lehet nem kívánni a nőket? Igen... és üvölt fejemben a kérdés!!!! De MIÉÉÉÉRT?!
Mert. Azért mert.
Ennyivel le is lehetne zárni a kérdés-válasz szekciót... De nem... nem akarom.
Mielőtt megkérdezed... nem, nem vagyok langyi. Van két srácom. Mármint  gyerek.
(erre mondhatnád)
-Ez nem lehet akadály, hisz vannak még csodák.
Ja... csodák vannak. Te hiszel bennük?
Tedd a szíved a kezedre, és mondd!
-Én hiszek a csodákban.
...nos én nem.
Semmi biztatás ellenére sem.  De MIÉÉÉÉRT?!
Ehhhh... hosszú mese ez.
Nem most születtem, hanem egy pár  évtizeddel ezelőtt. Hogy pontosabb legyek.... 40+egy kicsi no+6.
A gyönyörűk végigkísérték az életemet. egyik a másik után...
Kezdtem az oviban, olyan  5 éves lehettem, tudod akkor, amikor kötelező volt megenni a tojglilevest, és a spinachot. Na ez az ebéd olyan jól sikerült, hogy azóta sem eszem egyiket sem. Már a szaguktól is rosszul vagyok... ott taliztam vele, életem első szerelmével, és úgy hívták hogy ... Ó Andi Andi Andi, én nem vagyok olyan.... de bizony hogy vagyok. Akkor még nem csípten fel másokat, és a szüleim látván, hogy milyen mély szerelembe estem, tehát tiszteletünkre az Andrea névvel ajándékozták meg tesómat. A második csajom már nem volt ennyire szerencsés... s mert nem adta oda a furulyát egy domináns mikróhímnek, (nekem) megtiszteltem őt... no nem-nem, nem csöviztem oldalba, inkább bevertem a fejét valami építőkockával...
Az imádott vezető ovónéni, látván lángoló szerelmemet megjutalmazott, és bezárt a toronyszobába, másnéven az igazgatóiba... De én, már akkor Hudíni kislábújjának reinkarnálódott alakja voltam, ezért zegzugos agyam rejtekéből előjöttek asszasszini génnjeim, s megnyílvánulásukra kiugrottam az ablak alatti szalmakazalba... ezzel be is fejezve ovis pályafutásomat,
S a gonyoszok íly módon meggátolták további fordulatos szerelmi életem alakulását... ennyi volt...
Mára. De még nincs vége a mókának...
Ha nyugszok... írok... folyt.köv.
Árrivödörcsi ámóre. :)

Péntek 13... és a névtelen.

Egy péntek 13. A péntek 13. Babona ide, babona oda, ami lehet tré az lesz is,

Péntek 13 ide, péntek 13 oda.

Hangulat a mélyponton, és sok év után először volt gondolat az érzéseimről...  és a gondolatok összefoglalva versben. Olvassátok, vigyétek... 

Sárközi Béla Careca

A névtelen

Nincs már nevem, elvesztettem,

Jártamban keltemben,

Holtamban éltemben.

Volt, mert kaptam,

S mondták halkan,

Telve kéjjel,

Reggel, nappal, sok-sok éjjel.

S mondták búgva, fülembe súgva,

Szerelmesen keblemhez bújva,

Titkon mikor ránk hullt az éj,

S nevemet mondták,

És mondták, ne félj.

Ne félj Kedves, Édes, Drága,

Ne félj éjfél lopott virága,

Ne félj hajnali lágy szellő szülötte,

Ne félj Tündökölőm, napfényem maradj örökre.

De elveszett, s nem lelem,

Pedig egyidős velem.

Mit akkor kaptam mikor levegőt szívva,

A világ zaját először hallva,

Tokomból kitört üvöltve a hang,  

S valahol megkondult lelkem érkeztére egy harang.

Akkor kaptam, mi elveszett mára már nekem,

S fülemnek zene és ének,

miről mesék nem mesélnek,

akkor kaptam a nevem.

S Te, ki már elfelejtetted valómat,

Ki azt mondtad egyszer, örök a szerelem,

És suttogtad nevem, Te vesztetted el legelőször,

S azóta nem lelem.

Lent van a porban, a sárban a hóban,

De jön majd valaki, ki lehajol érte, értem,

S kimondja fülemnek hallatára,

Mit elveszettnek hittem majd újra meglelem,

enyém lesz újra,

 a Nevem.

 2017.01.13.

Csak egy gondolat...

"Az emberi sekélyesség, a szívben kezdődik"

S.B.C.